Oldalak


2010. szeptember 3., péntek

Gyors reggeli

Ma, reggelire olyasmit készítettem amit eddig még nem. Mind az járt a fejemben, hogy a férjem a tegnap azt magyarázta, hogy ő a városban milyen finom palacsintát evett, jó nagy, sonkás, sajttal megszórva és csak 2 lejbe került. Azt mondta, hozz nekem is, majd ma. Hát ok, ez volt a tegnap. Csak hogy én lassan rosszabb vagyok mint egy gyermek, nekem kell az a palacsinta és most.
És akkor összeállt a kép, megcsinálom én reggelire. Még korábban főztem egy kis krumplit hajában, (csinálok majd később szilvás gombócot), elvettem 3 kisebb krumplit, megpucoltam vékonyra felszeleteltem, bele a serpenyőbe pár szelet csíkokra vágott baconnal, pici olajon megpirítottam de csak enyhén, addig 2 tojást felvertem kb 1 dc. tejjel hozzá annyi liszt amennyit felvessz, hogy jó sűrű állagú palacsinta legyen, pici só és mehet is bele a serpenyőbe, a fele, soknak találtam az egészet egyszerre rátenni, így lett két adag. Miután szépen megpirult minkét oldala, tányérra tettem, rá finom édes házi ketchup, pár kattintás a géppel és már ettük is. Azután jutott eszembe hogy a sajt lemaradt róla, vagyis mi már tettünk magunknak rá de kép így már nem készült. Ez egy gyors összecsapott reggeli volt de nagyon finom és laktató.


Krumpli nélkül szerintem vacsorára is kitűnő lehet.

3 megjegyzés:

ildikebak írta...

Nagyon ügyes vagy:-)viszont most jól meg éheztem :-P

Reka írta...

otlet es szuperul nez ki. Dokszor vagyok gondban, mit keszitsek reggelire :-)))). koszi az otletet!!!!

Unknown írta...

Szivesen Réka, ez csak úgy jött akkor és azóta párszor már elkészítettem, krumpli nélkül, az nem mindig van készen főve. :)